A hagyomány szerint a húsvéti nyuszi átugorja Katalóniát (azaz a tojásokat nem ő hozza). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerekek csokoládé nélkül maradnak. Csokifigurák díszitik ugyanis a tradicionális húsvéti tortát, amit úgy hívnak: Mona de Pasqua. A hagyomán szerint az édességet a keresztapák ajándékozzák a keresztgyerekeknek, bár manapság az ajándékozást és  látogatást alárendelik a kényelemnek.

gasztronómia
Forrás: CPGXK/Flickr

Ahogy az eddigi években, a pékségek várhatóan idén is kb. 600 000 darab tortát adnak majd el. Ezek ára, ill. külalakja teljsen eltérő. Az édességet diszítheti bármi: a csokitojásoktól kezdve a méteres csoki-kastélyon át egészen a Barça játékosok képmásáig. De ugyanúgy fellelhető Hello Kitty, Doraemon vagy Aranyhaj.

Bár a beveztő után az első gondolatunk nem ez: a Mona de Pasqua szorosan kapcsolódik a húsvéti tojásokhoz. A keresztapák ugyanis a hagyomány szerint először csak főtt tojást ajándékoztak a keresztgyerekeiknek húsvéthétfőn. Később a tojások mellé kisebb süteményt, ill. tortát is kaptak a gyerkőcök, amiket marcipánnal töltöttek meg. A barcelonai pékségek azonban itt nem álltak meg, és csokoládéból  kezdtek tojásokat készíteni. Ezekhez hamarosan további figurák csatlakoztak. Idővel aztán a marcipán tortának is akadt vetélytársa: egy újfajta torta, amit baracklevkárral töltöttek meg, és színes tolakkal és játékokkal díszítettek fel.

gasztronómia
Forrás: Núria/Flickr

Az újítások fokozatosan terjedtek el egész Katalóniában, majd a katalán nyelvű országokban (Valenciában és a Baleári-szigeteken). A csokoládéból készült figurák aztán évről-évre népszerűbbek lettek. Manapság vannak, akik csak a figurákat vásárolják, és a tortát nem. Ill. vannak, akik a tortát otthon készítik el.

Ti melyiket kóstolnátok meg? ;) Én a baracklevárra szavazok. :D

Forrás itt

gasztronómia