Az elkövetkezendő néhány napban a virágok, a színek és az illatok veszik birtokukba Girona városát. A Temps de Flors elnevezésű fesztivál május 21-ig tart.
A fesztivál rövid története
62 évvel ezelőtt pár fiatal vállakozó úgy döntött, hogy egy tartományi kiállítást szerveznek a Városi Színház előtermében. 1954-ben az emberek jól fogadták a kezdeményezést, ami mára a legnagyobb nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
A fesztivál évről évre bővült: egyre nagyobb teret biztosítottak a kiállításoknak, és egyre több ember érkezett. Pár év alatt a virág-láz meghódította az Óvárost, a házak udvarait és kertjeit.
A fesztivál evlúciójában a legnagyobb áttörést 1983 és 1992 hozta meg. 1983-ban ugyanis a magánházak teraszait, udvarait és kertjeit is megnyitották a nyilvánosság előtt; 1992-ben pedig a város átvette a szervezést, amely hatalmas ugrást eredményezett mind mennyiségben, mind minőségben.
10 kihagyhatatlan helyszín
Bár a fesztivál alatt egy nap is kevés, hogy minden programot kipróbáljunk, van 10 helyszín, amiket tilos kihagyni.
Szent Miklós temploma
A temetkezési kápolnát jelenleg kiállítási csarnokként használják. Mielőtt megkérdeznéd: igen, mindem évben pazar kiállítást készítenek erre a hétre (térképen: 97. pont).
Az Arab fürdők
A 12. században építették. Figyelemre méltó a kupola, a finom oszlopok és a központi medence. Természetesen mindent csodálatosan feldíszítenek (térképen: 85. pont).
Az Esküdtszék tere
Az Óváros szívében található, ahol minden évben valami különlegességgel készülnek (térképen: 87. pont).
Sant Feliu
A bazilika belsejében tavaly lélegzetelállító kiállítást hoztak össze. Biztos vagyok benne, hogy idén is gyönyörű dolgok fognak várni az oltár előtt és az oldalhajókban (térképen: 108. pont).
Szent Márton templom
A templom és a valamikori iskola a jezsuiták tulajdona volt. Az épületeket a 16. században építették a városfalakon kívül (térképen: 35. pont).
A Katedrális
A város egyik építészeti szimbóluma, amit hat évszázadon át építettek. A bordás boltozat egyedi; az egész világon csak itt található (térképen: 56. pont).
Szent Lukács temploma
A templom 1724-ben épült. A jelenlegi régészeti séta kiindulópontja mellett helyezkedik el (térképen: 83. pont).
Sarraïnes
Jellegzetes kétszintes épület az Arab fürdők és a régészeti séta kiindulópontja között (térképen: 80. pont).
Casa Leon Avinay
Ez a magánház az egyik leggazdagabb zsidó család tulajdona volt 1492-ben (térképen: 45. pont).
Torre Gironella
Egy ősi erődítményt nevznek így, ami manapság romokban hever. A német zsoldosok állomásoztak itt a 17. században. Jelenleg egy eldugott kis kertet találunk itt (térképen: 67. pont)
A térképet ITT töltheted le.
#GASTROFLORS
Május 13. és május 21. között több étterem speciális menüvel várja az érdeklődöket, amelyek a fő összetevők a virágok lesznek.
A következő éttermekről van szó: Châpeau! Caffè Gastronòmico, Km0, La Gioia Pizzeria-Cuina Mediterrània, La Sargantana (Hotel Double Tree by Hilton), +Cub, Amaranta, Artusi, Brots de Vi, Bubbles Gastrobar, Cuida't, Cúrcuma, Bellavista (Hotel AC Palau de Bellavista), El 9Burg, El Pati de Can Marc, Els Jardins de la Mercè, Girum, Il Viaggio, Índigo (Hotel Carlemany), Jim's, Jorbel, Kxalada, La Banyeta, Llevataps, München, Rústik, Savoy (Hotel Peninsular), Sentits, Udon, Vilanova, Vim, Vinil, Shan Fried Chicken.
Lesz miből válogatni!
Ingyenes wifi?! Igen!
A fesztivál idején a városban több mint 170 ponton helyeztek el wifi router-eket, amelyek ingyenes csatlakozást biztosítanak a világhálóra. Bővebb információt ezzel kapcsolatban itt találsz.
Ha mindez nem lenne elég, még rengeteg program közül lehet válogatni. Ezek leírását itt találod.
A vonattal érkezők 35 % kedvezményt kapnak a jegy árából. Bővebb információk itt.