Neus Català, a ravensbrücki náci koncentrációs tábor egyetlen katalán túlélője, az antifasiszta ellenállás szimbólumává vált. Kedden ünnepli 100. születésnapját.
Hogy méltóképpen ünnepeljék Català születésnapját, és megemlékezzenek azokra a nőkre, akik a koncentrációs táborokban haltak meg, a Memorial Democràtic de Catalunya október 6-ára szervezte meg a "La vida és preciosa" (Az élet szép) című megemlékezést.
A Memorial Democràtic de Catalunya egy közintézmény, melynek célja, hogy támogassa a spanyol polgárháború és a Franco diktatúrája alatt elkövetett háborús bűnök kivizsgálását. Emellett megemlékezik a rezsim ideológiai áldozatairól is.
A 2015-ös évben Neus Català személyiségére és örökségére öszpontosítottak, amely október 6-án tetőzött.
A rendezvényen bemutatásra került az "Un cel de plom" (Az ólom égbolt) című színpadi mű is, amely Català életét hivatott bemutatni. A mű azon könyv alapján készült, amit Carme Martí írt Català emlékiratai alapján.
Català lánya, Margarita, emellett elmondta, hogy anyja azért küzdött, hogy megőrizze azon nők emlékét, akiket a nácizmus kiirtott.
"Hangot adni a személyes tapasztalatának még mindig Neus módja, hogy megvédje az emberi fajt a magánytól és érvényességet szerezzen az elvesztett életeknek" - jelentette ki Margarita.
A katalán közigazgatási miniszter, Meritxell Borràs, kijelentette, hogy meg kell őrizni a nemzet történelmi emlékeit, és hangot kell adni azoknak, akik "elszenvedték ezt a terrort" a koncentrációs táborokban. Mindezt nem szabad elfelejtenünk, és el kell kerülnünk ezek újbóli megjelenését.
2015: Neus Català éve
Idén világszerte több szervezetet tartott megemlékezéseket, amelyeken két évfordulót ünnepeltek: az egyik Neus Català születésnapja, a másik pedig a ravensbrücki koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója volt.
Áprilisban Català megkapta a Katalán Kormány Arany Medálját, a legmagasabb kitüntetést, amit azon intézmények vagy emberek kapnak, akik munkássága kiemelkedő volt akár politikai, társadalmi, kulturális vagy tudományos téren.
Az egyesület, amit ezen náci tábor túlélői és azok hozzátartozói hoztak létre, szervezett egy megemlékezést, amelyen a Montserrat Roig (katalán költőnő) által írt "Morir a Ravensbrück" (Meghalni Ravensbrück-ben) című dalt Marina Rossell adta elő. A dal hódolat a 92.000 nő előtt, akik ebben a koncentrációs táborban vesztették el az életüket.
Kiállításokat, felolvasásokat, dokumentumfilmek vetítéseket, kerekasztal-beszélgetéseket és egyéb eseményeket tartottak idén Katalóniában és az egész világon, hogy megőrizzék Neus Català örökségét és a fasizmus áldozatainak emlékét.
De ki az a Neus Català?
Neus Català 1915. október 15-én született egy kis városban Katalónia dél-keleti részén. Már fiatalon antifasiszta harcos és a PSUC (Katalónia Egyesült Szocialista Párt) tagja. 1939-ben, a Második Köztársaság bukása után (Franco győzelme) száműzetésbe kényszerült. A francia határt 200 árva gyerekekkel együtt lépte át, akikért ő volt a felelős a "Las Acacias" árvaházban. Franciaországban együttműködött a spanyol köztársasági és antifasiszta ellenállással egészen addig, amíg a nácik el nem fogták. 1944-ben a ravensbrücki koncentrációs táborba került, ahol 1939. és a második világháború vége között összesen 132.000 nő raboskodott. 1945-ben Flossenbürg-be költözött. A várost a szovjet hadsereg szabadította fel 1945. április 30-án.
Ezután visszatért Katalóniába, ahol megalapította az "Amical Ravensbrück" elnevezésű szervezetet, melynek célja, hogy megismertesse a világgal Neus Català életét, és mindazok emlékét, akik szenvedtek a második világháború és a koncentrációs táborok borzalmai miatt.
A ravensbrücki női koncentrációs tábor: A Harmadik Birodalom történetének legnagyobb női koncentrációs tábora Berlintől mintegy 100 km-re helyezkedett el. Kezdetben csak nőket hoztak ide, de 1941 tavaszán egy férfi tábort, a következő évben pedig egy ifjúsági tábort (Jugendschutzlager) is felállítottak. A legtöbb halálesetet az éhség, a betegségek és az SS-felügyelőnők brutalitása okozta. 1939 és 1945 között körülbelül 130 ezer nő és gyerek került ide. Közülük legalább 28 ezren itt pusztultak. További ezrek innen induló halálmenetekben, vagy más táborokba átszállítva vesztették életüket. (forrás)
Forrás itt.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a blog Facebook oldalára is.
Csak kattints az alábbi képre, ami automatikusan átirányít a Facebookra. ;)