Az olvasottságból úgy vettem észre, hogy szeretitek ezt a sorozatot. Bár a decembert és januárt szándékosan hagytam ki (tudjátok, az ünnepek miatt); a februárral már más a helyzet: a hónap elején ugyanis azt sem tudtam, hol áll a fejem (a hónap végén pedig már semmi értelme nem volt megírni a bejegyzést).

Március azonban egy nagyon jó hónap, ha Barcelonába szeretnétek látogatni. A tavasz ott van a levegőben, érezni lehet minden lélegzetvétellel. Ahogy eddig is, most is igyekszem majd a kevésbé népszerű helyekre öszpontosítani, és bemutatni 4 érdekességet, amit idén érdemes lesz kipróbáni. ;)

tippek turistáknak

1. Látogass el az előkelő Sarria negyedbe

Az előkelő Sarria egyike azoknak a negyedeknek, amiket a turisták valamilyen okból kifolyólag nem látogatnak. Pedig ez nagy hiba. A negyed csodás és hangulatos főtere a San Vicente de Sarria templom körül található. A tér azóta így pompázik, amikor Sarria még önálló falu volt Barcelona mellett.

tippek turistáknak
Pedralbes kolostor. Forrás: Marc Figueras: Oersted  (let's talk) - Own work (Own photo), CC BY-SA 3.0

A központból kiindulva két nagyszerű látnivalóhoz jutunk el (természetesen sétálva): az egyikük Pedralbes kolostor, amely a 14. században épült, így a gótikus jegyek jellemzik. A másik pedig az ún. fincas Güell, amely Antoni Gaudí barátjának és támogatójának lakóhelye volt. A két portásfülkét, valamint a kovácsoltvas kapu, ami egy sárkány alakját veszi fel, Gaudí alkotásai.

tippek turistáknak
A kovácsoltvas kapu sárkánya. Forrás: Michela Simoncini/Flickr

Monestir de Pedralbes, Baixada del monestir 9, metro L3 (megálló: Maria Cristina of Palau Reial), további információ: Monestirpedralbes.bcn.cat
Fincas Güell, Avinguda de Pedralbes 7, metro L3 (megálló: Palau Reial), további infomráció: Barcelonaturisme.com

2. Tavaszi láz a Montjuïc hegyen

Jön a tavasz, és ennek megfelelően a természet is ujjáéled. Hol lehetne mindezt jobban élvezni, mint a Montjuïc hegyen? Sétálhatsz a gyönyörű parkokban, amelyekből páratlan kilátások nyílnak a városra.

tippek turistáknak
Jardins de Joan Brossa. Forrás: Alexander Johmann/Flickr

Jártál már a Jardins de Joan Brossa nevű kertben? Pedig innen felvonó visz fel a domb tetején található várig. A lélegzetelállító látváyn garantált. A vár mögött, a fák rejtekében található Barcelona egyik legszebb terasza, ahonnan csodás kilátás nyílik a tengerre és az ipari kikötőre.

tippek turistáknak
Caseta del Migdia. Forrás: UrbanrulesBCN2/Flickr

Montjuïc Cable Car,további infók és jegyek: Barcelonaturisme.com
Caseta del Migdia, további információk: Lacaseta.org

3. Vitorlázz a Földközi-tengeren

Igen, márciusban indul a szezon! És egy barcelonai túra nem teljes, ha nem hajózol a Földközi-tengeren. ;) Élvezd a napot, a tengert vagy épp segíts a kapitánynak a kormányzásban.

tippek turistáknak

4. Setmana Santa: ünnepeld a húsvétot Barcelonában

A húsvéti időszak (is) csodálatos: szép idő, kellemes hangulat a városban, jellegzetes húsvéti ételek a pékségek kirakataiban. Vannak felvonulások is, bár nem olyan sok, mint a katolikus Spanyolország déli részén.

A hivatalos ünnep nagypénteken (március 25-én), húsvét vasárnap (március 27-én) és húsvét hétfőn (március 28-án) van. Ezeken a napokon a legtöbb étterem és üzlet zárva van. A legnagyobb attrakciók, mint a Sagrada Familia, Park Güell, Gaudi építményei (a La Pedrera és a Casa Batlló) vagy a Camp Nou, természetesen nyitva lesznek. ne felejtsétek el előre megvenni a jegyet, hogy elkerüljétek a hosszú sorban állást.

Forrás itt

tippek turistáknak