Már csak pár nap van hátra, és itt a Mindenszentek. Előtte azonban - jó amerikai szokáshoz híven - még meglátogatnak minket az élőholtak. Valószínűleg Barcelonában kevés olyan bár van, amely kihagyja ezt a speciális napot, ezért ha boszorkánynak vagy vámpírnak szeretnél öltözni, biztos megtalálod a megfelelő helyet. 

Vannak azonban olyanok is (például én), akik a hagyományos módon szeretik megünnepelni a Halottak napját. 

A téli időszak főszereplője: a gesztenye.

Bár a fenti információ nem volt teljes, mivel itt mindenképpen egy három napos ünnep-sorozatról kell beszélnünk, amely október 31-től november 2-ig tart. Az átrágott cikkekből és a tavalyi tapasztalataimból kiindulva elmondhatom, hogy október 31-e amolyan felkészülés. November 1-je, Mindenszentek napja, itt is államünnep. Ez az a nap, amikor a katalánok megemlékeznek az elhunyt szeretteikről. Csakúgy, mint otthon, itt is megtelnek a temetők. Az emberek gyertyát gyújtanak és feldíszítik a sírokat. 

Emellett persze a család is összeül, hogy egy hatalmas vacsora keretei között elbeszélgessenek a mindennapokról, felemlegessék a rég nem látott rokonokat és terveket szőjenek a jövőre. 

A vacsoráról természetesen nem hiányozhatnak az őszi időszak hagyományos ételei, mint a sült gesztenye, sült édesburgonya és a panellets (mandulalisztből készített édesség, amit muskotályos borral öblítenek le). 

Mi az a La Castanyada?

Ha már jártál ősszel Katalóniában, biztosan hallottad ezt a kifejezést. A La Castanyada (ejtsd: La Kasztanyada) lényegében egy fesztivál, ahol a főszerep a sült gesztenyéjé. Tulajdonképpen, ha az utcán sétálva gesztenyét veszel egy utcai árustól, akkor te is részese vagy a fesztiválnak. 

A hagyomány a 19. századra nyúlik vissza, amikor a hallotakról úgy emlékeztek meg, hogy egész éjszaka kongatták a harangokat. Hogy a toronyőr bírja a nehéz feladatot, a családtagok és szomszédok sült gesztenyét és egyéb dióféléket vittek neki ajándékba. 

Szóval, ha még nem próbáltad, itt az ideje áldozni a hagyomány oltárán! Egy 12 darab gesztenyét tartalmazó csomag ára kb. 2,50 €. Egy sült burgonya kb. 4 €. Különben is, ez az egyik legjobb street food a világon!

Tűzön sütve a legjobb, de készítenek belőle mézet és lisztet is. 

Mi a helyzet az édességgel?

A már említett panellet eredeti receptje nagyon egyszerű: nem kell hozzá más csak mandulaliszt, tojás és cukor, vagyis ez az, amit mi marcipánnak hívunk. A masszából aztán különböző méretű és formájú édességek készülnek, amiket legtöbbször fenyőmagban, kókuszreszelékben vagy mandulareszelékben forgatnak meg. Jól hangzik, igaz? Az ember nem is gondolná, hogy egy kilogrammért akárt 45 €-t is elkérnek a cukrászok! (Hogy miért arra egy másik cikkben térek majd ki.) Mindennek ellenére a katalánok hagyománytisztelő emberek, és sorra vásárolják a panellet-eket. 

Panellets, a hagyományos édesség. 

Bár az édesség kifejezetten a Mindenszentekhez kapcsolódik, sült gesztenyét egészen február végéig majszolhatsz Katalónia utcáin. 

Most rajtad a sor! Amennyiben tetszett a bejegyzés, látogass el a blog Facebook oldalára, ahol még több érdekesség vár. 

Csak kattints a gombra. Ez automatikusan átirányít a Facebookra. ;)