Az elmúlt héten beiktatták a katalán kormány új elnökét, Carles Puigdemont-t.

A beiktatási vita

A beiktatási vitára január 10-én, vasárnap, került sor mindössze pár órával a jogi határidő lejárta előtt (a határidő lejártával új választásokat kellett volna kiírni Katalóniában). Ahogy azt már említettem, Artur Mas félreállt, és egy új elnököt javasolt; a „preferált utód“ A Független Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Girona város polgármestere, Carles Puigdemont lett.

katalán függetlenség
Az új katalán elnök, Carles Puigdemont

A beiktatási beszédében Puigdemont elnézést kért a „last minute megállapodás miatt“.

A beiktatási vita lényege, hogy az elnökjelölt felvázolja, miért lenne ő a legjobb ebben a pozícióban, ill. megvédi magát az őt ért kritikákkal szemben. Ezután minden pártból felszólal egy képviselő (általában a párt elnöke), aki elmondja miért támogatja vagy nem támogatja a jelöltet. Ezt követi a szavazás. Meglepő módon a szavazás nem titkos. A képviselőket név szerint szólítják fel, hogy hangosan mondják szavazzanak az elnök személyéről. (a szerk.)

Puigmont 70 „igen“ szavazatot kapott, ami az abszolút többséget képviseli a Parlamentben.

A hétfői történések

Az új elnök január 11-én lemondott polgármesteri tisztségéről, amit 5 évig töltött be. Már ezen a napon tudni lehetett, hogy a keddi beiktatási beszédében kitér majd a 2015. szeptember 27-i választásokra és és a független állam kiépítéséhez szükséges intézmények létrehozására (pl. adóhivatal és a központi bank).

Az új hivatal elfoglalása

Carles Puigdemont 2016. január 12-én, kedden, vált hivatalosan is Katalónia elnökévé.

„Messzire jöttünk, de nem fáradtunk el“ – jelentette ki Puigdemont – „tele vagyunk reménnyel“. Megígérte, hogy „beteljesíti a nép reményeit“, amit így fogalmazott meg: „jobb élet- és munkakörülmények, első osztályos közszolgáltatások, garantált alapvető jogok és nemzetközi szolidaritás“.

Elmondta továbbá, hogy „a jelenleg rendelkezésünkre álló eszközökkel mindezt lehetetlen teljesíteni“.

„Pénzügyileg fuldoklunk, megaláznak minket, és megvetik az identitásunkat.“ – mondta. „Elindítjuk a kormány tervét, ami garantálja a döntéseink jogi hátterét“ – tette hozzá. Kifejezte azon szándékát, hogy „minél több ember vegyen részt“ a függetlenségi folyamatban, így szilárdítva meg azt.

Puigdemont egy számomra nagyon inspiráló mondattal zárta a beszédét: „A lehetetlen csak egy vélemény.“

Forrás itt, itt és itt.

Amennyiben tetszett a bejegyzés, látogass el a blog Facebook oldalára, ahol még több érdekesség vár rád. Csak kattints az alábbi képre. A gomb automatikusan átirányít Facebookra. ;)

katalán függetlenség