Az elmúlt hetekben ismét munkába álltam. Bár nagyon sok témáról szerettem volna írni, a napi 9-14 órás meló annyira lefárasztott, hogy este már nem volt erőm bekapcsolni a számítógépet. Politikai fronton azonban zajlottak az események. Nem is olyan hosszú hercehurca után ugyanis a Katalán Parlament múlt hétfőn jóváhagyta az „új Katalán Köztársaság“ kiépítésének ütemtervét. A Junts pel Sí és a CUP kijelentették, hogy „elkezdik a tárgyalásokat annak érdekében, hogy létrehozzanak egy demokratikus mandátumot, és megalapítsák az új és független katalán államot“. „A demokratikus lekapcsolódás folyamata nem lesz kitéve a spanyol intézmények döntéseinek, különösen nem a spanyol Alkotmánybíróság döntéseinek, amely nem tekinthető kompetensnek“. A függetlenesedési folyamat elindításáról szóló nyilatkozatot a Junts pel Sí és a CUP összes képviselője támogatta, amely a 135 főből álló kamara 53 %-át teszi ki. Az összes többi párt ellenezte a nyilatkozatot. 

A „Függetlenségi Nyilatkozat“, amely 9 pontból áll kimondja, hogy a szeptember 27-i választások megmutatták a többség akaratát, amely „megmutatkozik mind „szavazatok, mind az ülőhelyek számában“, amely felhatalmazza a parlamentet egy „alkotmányos é snem alárendelt“ folyamat elindításában. A „független Katalán Köztársaság létrehozása“ egy „alkotmányos, nyitott, integratív és aktív folyamattal kezdődik, amely a jövőbeni katalán alkotmány alapját képezi“. A szöveg sürgeti az új kormányt, hogy „kizárólag a mandátumoknak engedelmeskedjen“, és kimondja, hogy „a demokratikus lekapcsolódás folyamata nem lesz kitéve a spanyol intézmények döntéseinek, különösen nem a spanyol Alkotmánybíróság döntéseinek, amely nem tekinthető kompetensnek“. 

A dokumentum felszólítja az új kormányt, hogy fogadja el a szükséges intézkedéseket, hogy a „demokratikus és békés leválás a spanyol államtól hatékony legyen“. Ajánlja továbbá, hogy a törvények létrehozásának elindítása, a szociális biztonság megteremtése a katalán adóhivatal kialakítása nem lépheti túl a 30 napot. 

katalán függetlenség
Forrás: Liz Castro/Flickr

A nyilatkozat utolsó pontja kimondja, „tárgyalásokat kell kezdeni annak érdekében, hogy a független állam mandátuma hatékony legyen“, és minderről „megfelelő módon tájékoztassák a spanyol államot, az Európai Uniót és a nemzetközi közvéleményt“. 

A szociális intézkedések jóváhagyása

A parlament továbbá jóváhagyta a szociális intézkedésekről szóló dokumentumot, amely a függetlenségi nyilatkozat mellékletét képezi. Az egyik pont kimondja, hogy a független állam a „lehető legtöbb“ menekültnek könnyíti majd meg a beilleszkedést, függetlenül a spanyol kormány döntésétől. Egy másik intézkedés célja, hogy az új kormány felszámolja az „energetikai szegénységet“. Ennek értelmében az új kormány garantálja minden család villamosenergiával való megfelelő ellátását. Ugyanez vonatkozik az egészségügyre is, amely egyetemes; függetlenül a beteg származásától vagy jogi helyzetétől. A fontosabb intézkedések közé tartozik még az államadósságról való tárgyalás is. 

A spanyol Alkotmánybíróság felfüggesztette a nyilatkozatot

2015. november 11-én az Alkotmánybíróság reagált a hétfői eseményekre. A bírák elfogadták a spanyol vezetők által benyújtott kérelmet, és az alkotmány 161,2 cikkére hivatkozva felfüggesztette a nyilatkozatot. Eme cikkely szerint bármilyen olyan határozatot automatikusan felfüggesztenek, ami ellen a spanyol kormány fellebezést nyújt be. A felfüggesztés egyben figyelmeztetés is. Ha Forcadell, Mas és a parlamenti képviselők forszírozzák a függetlenség kérdését, akkor büntetésre számíthatnak (ez lehet pénzbüntetés vagy a hivatalból való felfüggesztés is). 

katalán függetlenség
Forrás: "Artur Mas i Oriol Pujol (2009)" by convergenciaiunio

Hogyan vélekedik a király?

Csütörtökön, november 12-én, VI. Fülöp spanyol király kijelentette, „az alkotmány az irányadó“. Ezzel egyidőben José Manuel García Margallo, a spanyol külügyminiszter, azt mondta, „Katalónia függetlensége szegényéghez“ és az „ENSZ-ből való kitiláshoz“ vezet. 

Forrás itt, itt és itt

Most rajtad a sor! Amennyiben tetszett a bejegyzés, látogass el a blog Facebook oldalára, ahol még több érdekesség vár. 

Csak kattints a gombra. Ez automatikusan átirányít a Facebookra. ;)

katalán függetlenség